1. fejezet 5.éj

Támadás

**Blaire**

Minden végtagom sajog. Ez az első gondolatom, mikor a legszebb napsugárral felébredek. Aztán észbe kapok, és felugrok az ágyamról. Halk sikoly hagyja el a számat, a fájdalom miatt. Gyorsan végignézek magamon. Horzsolások és zúzódások ezrei rondítják a puha bőrömet. Nem is emlékszem, hol szereztem ezeket. Örülök, hogy nem látszik az egész testem. Még mindig a fekete, mini ruhám van rajtam. Becsoszogok a fürdőbe, és megnyitom a csapot, hogy a kád feltöltődjön forró vízzel, míg én megszabadulok az estélyimtől. Ahogy végignézek magamon, hangosan felszisszenek. Még a látványa is fájdalmas. A legrosszabb a csuklómtól, az alkarom végéig húzódik. Véres, lila foltok, és azon még karcolásokat is felfedezek. És ez hasogat a legjobban. Halkított kiáltásokkal ereszkedek be a kádba. Egy darabig csak ülök ott, egy helyben, és gondolkodom mi is történt.

Nem az én hibám, hogy halló vagy. - visszhangzik a fejemben.

Nyelek egy nagyot, és próbálom értelmezni ezt az egészet. Az este teljesen homályvilágba zárkózott. Mintha nem akarná felfedni az igazságot. Így érzik magukat azok, akik nagyon keményen berúgnak?

A Tanács évekkel ezelőtt kiirtotta a hallókat. És a Látók lesznek a következők. Ne is tagadd, hogy nem vagy közénk való! Attól még, hogy emberi életet élsz, nem vagy más, csak egy féreg. Jobb ha végre ráébredsz, nem lehetsz normális. - hallom ugyanazt.

Naiv ember vagyok. Olyan, ki csapot-papot elhisz mindenkinek. Aki mindig mindent magára vesz. Most éppen nem értem a mondanivalóját, de megakad a szemem azon, hogy féregnek hív. Mindegy, hogy ezt az egészet képzeltem-e vagy sem, ez akkor sem jó dolog. Ha az elmém szüleménye, akkor diliházban a helyem. Ki az az ember, aki leszólja saját magát? Viszont ha csak egy délibáb játszott velem, akkor elfelejtődik ez az egész.

Egy fájó mosakodás után, felveszek egy melegítőt. De a kezemmel kezdenem kellene valamit. Nem mutatkozhatok így mások előtt. Főleg Matt nem láthatja meg. Nagyon kiakadna, és addig nyaggatna, amíg el nem mondom neki, mi is történt. Bár erre még én magas sem tudtam rájönni.
Egy gézzel a kezembe térek vissza a fürdőszobába. Jéghideg vizet engedek rá, és nagyon szorosan bekötöm vele a nagy sebet. Az egész alkarom a fehér anyagba van bújtatva. Hogy is gondoltam, hogy ezt senki sem fogja észrevenni? Azért próbálkozni lehet...
Kivételesen hosszúujjú felső fedi a mellkasom. Most már csak reménykednem kell, hogy másnak nem fog szemet szúrni.
Vetek egy gyors pillantást az órára.
- Ne, ne, ne. Csak ezt ne! - motyogom.
A matektanárom ki fog nyírni. Élve megnyúz, annyi szent!

***

- Örülök Miss Brooks, hogy az óra végére maga is megérkezik. Üljön le! - vicsorít Mr. Varner.

Egy szó nélkül teljesítem a kérését. Helyet foglalok Jenny mögött. A matek negyed óra múlva véget ér. Nem is csodálkozom, hisz több mint a felét ellógtam. Szerencsémre Mr. Varner-nek jó kedve van. Vagyis volt, mielőtt elkéstem.

- Bébé, mi van veled? - karol át a barátnőm, miközben kifele sétálunk.

- Tegnap este buliban voltam. - motyogom.

Jenny azonnal felvidul. Kíváncsiság csillan a barna szemeiben.

- Jajj tényleg! Mondta is Matt. És milyen volt? Felszedtél valakit?

- Mi?! Nem, dehogy! Minek képzelsz? - lepődöm meg.

Az rendben, hogy benne nagy erővel dolgoznak a hormonok, de nem vagyunk ugyanolyanok. Nem is hasonlítunk, inkább egymás ellentéti mondanám magunkat. Kiegészítjük a másikat. Ő a bulizós, kemény, fiatal, túlfűtött tini. Én pedig a komoly, unalmas, érett, jó tanuló.

- Igen igazad van. Kis szentem! - ölelget meg.

Felvihogunk a folyosón, és megyünk fizikára.

***

Már megszoktam, hogy ebédnél nem látom. Most mégis rám tör a hiányérzet. De ez most más. Annyira kívánom a jelenlétét, mint a levegőt amit belélegzek.
- Bébé, Bébé! - szólongat Jenny.
- Hmm?
- Mi volt Adam-mel?
El is felejtettem beszámolót tartani a legjobb barátnőmnek. Hová jut ez a világ?
Minden másodpercet elemeztünk, amit a tanulópárommal töltöttem. Szóval az ebéd úgy telt el, hogy a suli legbeképzeltebb fiújáról dumálunk. Komolyan kérdezem: Hová jut ez a világ?

***

Otthon üres hűtő fogad. Hát ez nem meglepő. Matt mindig mindent megeszik! Tán azt akarja, hogy én miatta koplaljak?

- Ezt nem mondod komolyan! - kiáltom el magam.

A bátyám nagy és lusta léptekkel közelíti meg a konyhát.

- Mi a baj? - néz bociszemekkel.

- Felfaltad az egész hűtőt! És még kérdezed? - lepődök meg.

- Blaire, kérlek! Vedd fel a cipőd, és a kabátod, én pedig adok pénzt. Menj el vegyél valamit! - legyint.

- De hát... Matthew, miért nem mész te? Hiszen miattad nincs mit ennem!

- Szerinted nem túl feltűnő egy srácnak boltba mennie? Tudod milyen rém ciki bevásárolni egy fiúnak? Meg amúgy sem tudom, mit kéne vennem. - vakarja meg a tarkóját.

Igen, ez a bátyám szokása. Ha zavarba jön, mindig a tarkóját vakargatja. Olyan édes ilyenkor. Az arca kicsikét piroslik, és az egyik lábáról a másikra áll.

- Jó, rendben. Megfogtál. - sóhajtok.

- Én annyira szeretlek! - röhög fel, miközben megölelget.

- Én is, én is... - motyogom a vállába.

Gyors visszakapom a cuccaim, és elveszem a pénzt a asztalról. Úgy döntök, hogy nem a közelebbi boltba megyek. A belvárosi bevásárlóközpontban a legfinomabb a hideg kakaó. És nekem most pont arra van szükségem, egy kis sütivel. Nagy vigyorral a képemen szállok fel a buszra.

***

Valahogy üres az egész hely, és ez megrémiszt. Mindig olyan sokan tömörülnek erre, de most csak egy-két ember szállingózik a sorok között. Nem törődve a félelmemmel, kaja után nézek.

A kakaót, most is a negyedik fordulónál találom. A polcok roskadnak az innivaló alatt. Ez is szokatlan. A bolt egyik legnépszerűbb termékéről beszélünk.

Úgy érzem figyelnek. Jobbra-balra forgolódok, de sehol senki. Mégsem tudok megnyugodni, ugyanis az érzés nem csillapodik.

Menj onnan! - szól, a már ismerős hang.

Felkapom a kakaómat, és sietek a sütis részleghez. Most már nem is látok embereket. A pénztárnál egy idős hölgy nézegeti a körmét csöndben, de ennyi. A félelem rettegéssé alakul, én pedig alig halkan zihálni kezdek. Gyorsabb tempót diktálok.

Próbálj menekülni! Mindjárt ott vagyok.

Az, hogy végre megismerhetem a hang forrását, kissé megnyugtat, de nem annyira, hogy ne remegjen a kezem. Hátra pillantok, de semmi szokatlant nem veszek észre. És akkor hirtelen minden sötétségbe borul. Az biztos, hogy eszméletemnél vagyok. Az áram ment el. A villanyok lekapcsolódtak, a hideg osztály hűtői abbahagyták a már megszokott és megnyugtató, halk zúgást. Síri csönd honol, még a szél sem süvít. Sikoly szakad fel valaki torka mélyéből. Még a vér is megfagy az ereimben. Más nem volt itt, csak a pénztáros lehet.

Rejtőzz el! - utasít az idegen, de nem merek megmozdulni. - Blaire! Blaire, azt mondtam bújj el!!!

Nyelek egy nagyot, és befutok az egyik sorba. A polc mögött várom, mi is fog történni. A csönd, most sem tart sokáig. A lámpák, amik a plafonon vannak rögzítve, összetörnek. A szilánkok nagy zajt csapva érnek földet. Rémülten sikoltok, miközben rám borul az egyik karton, 2L-es üdítő.
Fuss! Menekülj el! Istenem, Blaire, mindjárt ott vagyok, csak vigyázz magadra! - ordít a fejemben a kétségbeesetten.
És ekkor bekattan valami a tegnapból:
Sajnálom. Túlságosan gyors voltam.
Ugyanaz a mély, rekedtes hang. De biztos vagyok benne, hogy ezt nem most mondta. Régebbről emlékszem rá.
Felpattanok, amivel eleget adok a kérésének. Szaladni kezdek a kijárat felé, de valami elsuhan mellettem, mire felordítok. A sötétség ellenem játszik, nem látom a támadómat. A neszt még hallom a hátam mögül. Aztán valaki erőteljesen lök rajtam egyet, és én előre bukok. Nem látom a földet, de azt tudom, hogy a fájdalmat nemsokára érezni fogom. De nem, visszacsuklok az egész testemmel. Nem állok a lábamon, de nem is terülök el a parkettán. Mindenem remeg az adrenalintól.
Shh, itt vagyok. - suttogja.

Iratkozz fel, csatlakozz a csoporthoz!

A folytatás 1 komment, és ÖSSZESEN 2 pipa után jön! ;)