2014. január 27., hétfő

1. fejezet 4.éj

Halló

**Blaire**

- Biztos ki akarlak én így engedni? - kérdezi Matt.
Igen, ő már csak ilyen. A mindig féltő, és kisajátító báty. Nem mintha zavarna, igazából nagyon szeretem ezt a tulajdonságát.
- Még ráveszem a kabátomat, Matt. - kuncogok fel.
- Na azért! - ölelget meg.
Miután mind a ketten felöltöztünk, elindulunk a kocsifelhajtó felé. Már a ház oldalától hallani lehet a hangos röhögést.
- Milyen haverjaid vannak neked? - aggodalmaskodok.
Hangosan felnevet, pont úgy, mint a barátai az előbb. Még mindig kicsit félve ülök be a terepjáróba. Hátul van egy hely, és elől. Természetesen a bátyám a volán mellett foglal helyet, ezért én kerülök hátulra. Szerencsémre egy lány mellé, aki nem lehet sokkal idősebb nálam.
- Szia! - köszönt, nagy mosoly kíséretében. - Jessica vagyok, de hívj nyugodtan Jess-nek.
- Helló! Öhh.. én pedig Balire.
- Tudom. Ismerem a bátyádat. Mi vettük rá, hogy végre téged is elhozzon. Unom már, hogy csak én vagyok lány a bandában.
Hát igen, a "banda". A vezetőjük egy elég magas, szőke hajú fiú, aki 19-20 éves lehet. Mellette, az anyósülésen, Matt ül. Mögöttük három srác. A legidősebb a bátyám osztálytársa. Aztán még olyanon is megakad a szemem, aki csak egy évvel jár fölöttem. És mi lányok, foglaltuk el a kocsi hátsó részét. Nem nagy bagázs, nem is a normális fajta. Mióta vegyül ilyenekkel a bátyám? Nem mintha le akarnám szólni őket, de én megválogatom azokat, akikkel kapcsolatot ápolok. Ez a testvéremről nem mondható el.
Már vagy fél órája kocsikázunk. Minden percben megfordul a fejemben, hogy talán ki kéne ugranom a terepjáróból. Ennek oka pedig Jessica, akinek be nem áll a szája. Néha-néha hümmögök, igazat adok neki, de amúgy fogalmam sincs miről hadovál.
Egy kivilágított tisztásra érünk. Sok jármű parkol az erdő tövében, mi is oda hajtunk melléjük. Pontosabban egy motor mellé. Minden srác kiszáll a kocsiból, és csorgatják a nyálukat, ahogy meglátják a kétkerekű roncsot.
Mi Jessica-val inkább beljebb merészkedünk a táncoló emberekhez. Furán hangzik az, hogy sok ember egy óriási réten tombol. De hát furcsán is néz ki. A zene dübörög, biztosítva van, hogy egy állat se fog megfordulni errefelé. Én se tenném a helyükbe. Félhomály uralkodik, nem ismerem föl a bulizókat. Az új "barátnőm" egy kis asztalhoz vezet, ami roskadásig van pakolva poharakkal, amikben büdös valami található. Étvágygerjesztő... Jess már csak azért is leemel egy műanyagpoharat, és belekortyol. A bűzből kiindulva, csak rossz minőségű sör lehet. Az én kezembe is nyom egy adagot, mire én kissé dühösen fordulok felé.
- Na, ne már csajszi! Igyál kicsit, és lazíts! - kacsint, majd behúz a táncolók közé.
Mikor nem látja, gyorsan kiöntöm a poharam tartalmát. Nem is iszok rendszeresen, de főleg nem csípem a rossz minőséget. Ha már iszok, akkor valami jóval rúgjak be.
Az újdonsült barátosném, éppen egy ronda srácot fűz. Hogy lehet bárkinek is ilyen ízlése?
Mivel észreveszem, hogy sokan azt nevezik táncnak, hogy egymásnak simulnak, és tapogatják a másikat, inkább arrébb húzódok. Egy fa tövében ülök le, és csak nézem a túlfűtött tinik bulizgatását. Ezért tényleg megérte eljönni...
Nem meg mondtam, hogy ne legyél itt?! - szól a "hang" elég feldúltan.
- Hagyj már békén! Ki a fene vagy te? - suttogom, magam elé nézve.
Nem hallom, hogy válaszolna az "illető".
Már nem is zavar, hogy az előbb magamban beszéltem. Így is tudom, hogy megőrültem, akkor meg nem mindegy már?
A szemeimmel a testvéremet keresem, de sajnos nem találom sehol. Se a többieket. Hogy fogok innen hazajutni? Ez maga a pokol...
Az annál rosszabb, kicsi szívem! - gúnyolódik a "hang".
- Annál biztosan nem, hogy magamban beszélek. - motyogom.
Nem az én hibám, hogy halló vagy.
- Hogy mi vagyok? - röhögök fel. - Halló?
Szerinted, hogy tudok a fejedben létezni? Hogy tudok beférkőzni a tudatodba? 100%, hogy Halló vagy. Csak azt nem értem, hogyan élted túl. - töpreng.
- Mit?
A Tanács évekkel ezelőtt kiirtotta a hallókat. És a Látók lesznek a következők. Ne is tagadd, hogy nem vagy közénk való! Attól még, hogy emberi életet élsz, nem vagy más, csak egy féreg. Jobb ha végre ráébredsz, nem lehetsz normális.
Ez túl sok. Elmegyógyintézetben a helyem, a többi ütődöttel.
Nem bolondultál meg Édes.
Szédülni kezdtem. Nem ittam semmit, mégis úgy érzem magam, mint aki nagyon betépett. A szemeim maguktól csukódnak le, pedig nem is vagyok fáradt. Az utolsó dolog amit észreveszek, hogy valami a távolban ég. Sikítozás hangzik fel a távolban. Tűz.
***
**Thomas**

- Ezt nem hiszem el! - ámuldozik Ronald, ahogy belépek a házba.
- Én se. - dünnyögöm.
A Tanács mindig mindent felfúj. Most is egy kastély szerűségben táboroztattak el minket. A ház valami óriási. Kísérteties az egész. Mindenhol por és pókháló. A függönyök vastagok és feketék, semennyi fényt nem engednek be. Azt érzem, hogy egy őrült tini filmbe robbantam be. A mozikban, az olyan szörnyetegek mint én, pont olyan helyen élnek mint ez. Undorral ölt el a tudat, hogy most olyan helyen lakok, ami hasonlít az emberek fejében kialakult illúzióra. Mert ez csak a látszat. Nem ismerik az éjszaka teremtményeit, nem tudják milyenek vagyunk. Mégis azt hiszik, ha egy fából készült karót a szívünkbe döfnek, meghalunk. Ez a faj a legtudatlanabb és legüresfejűbb.
- És most mit kezdünk vele? - firtatja a barátom.
- Honnan tudjam? - kérdezek vissza.
- Akkor mondd meg Tom, miért hoztad őt ide?
- Nem értem, hogy lehetsz ilyen vak! - förmedek rá.
Ő csak értetlenül mered a képembe. Nem hiszem el, hogy ilyen hülye. nagyot sóhajtok, és magyarázni kezdek.
- A lány Halló. Akkor jöttem rá, mikor az iskola előtt elbambult, és te odamentél érdeklődni a hogyléte felől. Gondolkoztam rajta már azelőtt is. Sejtettem, hogy egy fokkal jobb a sima embernél. Minden tünete meg van hozzá. És akkor kipróbáltam. Beszéltem hozzá, ő pedig forgolódni kezdett. - sorolom.
A vendégszobába fektetem Blaire-t. Betakargatom, míg Ronald tátott szájjal áll az ajtóban. Tudomást sem véve róla, kisétálok mellette az ajtón. A nappaliba ledobom magam a régi kanapéra. Kimerültem. Régen nem ettem már.
- Van még valami? - kérdezi Ronald.
- Elmentem abba a buliba is.
- Mi van? Haver, én nem ismerek rád! - hüledezik.
- Meg fogják ölni, hát nem fogod fel?! - kiáltom elé magam.
- És mióta érdekel egy ember élete?
Ezzel most megfogott. Tényleg, mióta? Törékeny poronty mind, egytől-egyig. Most mégis okok után keresek, miért védelmezek az egyiküket. De hát ő az utolsó...
- Ő az egyetlen Halló. Hagynám meghalni az utolsó ilyet? - nézek a szemébe.
- Igazad van. - sóhajt.
Leül mellém, és csak nézünk magunk elé. Nem érzek semmit, ami nálam már átlagos dolog. Mi mind üresek vagyunk, szellemileg és fizikailag is. De most, jobban érzem ezt a semmit. Magába zár és bekebelez. A halhatatlanságnak is ára van. Pár év után megunod a harcot, az életet. Az érzelmek elpusztulnak, és üres leszel, mint egy sima kartondoboz.
- Beszélt is veled? Válaszolt? Kifejlett már, és képes ilyenekre? - bombáz a barátom.
- Igen, beszéltünk már. Vagyis nem úgy. Hallott engem, de ő kimondott szavakkal válaszolt. Egyszer volt, hogy sikerült neki fejben. De csak egyszer.
- Értem. Akkor van mit tanulnia. - sóhajt. - Nagy bajban vagyunk, tudod? A Tanács nem fog kegyelmezni.
- Ronald, nem érdekel. Nem hagyhatom meghalni, kipusztulna a családom. Onnan származom. - motyogtam.
- Ne, Tom. Ne csináld már! Vámpír vagy, és az is maradsz. Senki sem fog rájönni. Nem fognak megölni.
- Nem tudhatom Ron. Ha a Tanács rájön...
- De nem fog! - szögezi le.
Lemondóan sóhajtok. Ez a téma mindig el van ásva. És nem jó dolgot a felszínre hozni, abból csak a baj lesz. Sose szégyelltem azt, hogy emberből lett vámpír vagyok. Azért kissé meglepő, hogy így lenézem őket, pedig egyszer én is az voltam. Egy közülük.
A barátom hirtelen megdermed. Nem ijedek meg úgy, mint először. Most, hogy tudom, ő Látó, nem izgatom magam. Az elsőnél pofozgattam, hideg zuhany alá raktam, és üvöltöztem vele. Pedig ilyenkor csak meg kell várni, hogy magához térjen. Így is teszek. Három perc múlva rázza meg a fejét.
- Mi az? - kérdezek rá.
- A Tanács... - nyögi. - Ide jönnek.
Tudtam, hogy eljönnek majd, élelmet hozni. Ők gondoskodnak a 30 év alattiakról, ez nem meglepő. Viszont az, hogy pont most jutott ez eszükbe... El kell tüntetnem Blaire-t.
Felpattanok, és alig egy tized másodperc múlva Blaire-rel térek vissza.
- Siess!
Kicsapom a bejárati ajtót, és futok. Félek, hogy talán ez a gyorsaság megárt neki. A kiképzésen azt mondták, hogy a gyengébb fajok mindig meghalnak a sebességünk miatt. Próbálom control alatt tartani a képességeimet.
Egy percbe se telt bele, hogy a házukhoz érjek. Sajnos az ötletet, hogy az ajtón közlekedjek elvetettem, mikor Matt szagát éreztem meg. Szóval már hazaértek. Blaire ablakán mászok be. Körbenézek a szobában, és örülök, hogy nem olyan rózsaszín, mint a többi emberlánynak. Befektetem a meleg ágyába. Próbálkoztam, de nem sikerült túlzottan. Horzsolásokat és lila foltokat vélek felfedezni a karjain, és a lábain.
Sajnálom. Túlságosan gyors voltam. - mondom neki.
Tudom hogy hallja és érti. Válaszolni még nem nagyon tud, amiért nem is hibáztatom. Még csak most jött rá, mire is képes. Sőt, még nem is ért semmit. És remélem ez így is marad.
Visszafelé sokkal gyorsabb vagyok. Két perc telt el azóta, hogy kiraktam volna a lábam a kastélyunkból. Ronald már elintézte a többit. Bevetette az ágyat és eltüntette a szagot. Megkönnyebbülve ülök vissza a kanapéra. És belép a Tanács...

Ha olvasod a blogom, kérlek iratkozz fel! Lehet nektek ez nem jelent semmit, de nekem borzalmasan sokat. :$ Kommenteket és pipákat is nagyon-nagyon várom!!! ;)

1 megjegyzés: