Történelem Project
**Blaire**
Tökéletes volt az éjszaka. Olyan jó volt, az álmaimba menekülni, és békésen aludni. Ilyenkor nem tud gondolkozni az ember, nem tud félni, vagy mások jelenlétét érezni. Csakhogy minden megváltozik, ahogy felébredünk, az első napsugárral együtt.
- Húgi! - dörömböl az ajtómon Matt.
- Igen? - nyöszörgök az ágyamban.
- Ideje felkelni. Húsz perced van elkészülni.
Nem válaszolok, csak beletúrom a fejem a párnámba. Nem akarok felkelni, elmenni az iskolába, és vele találkozni. Főleg úgy, hogy dupla törim lesz. Egymás után. Hogy fogom túlélni mellette, másfél óráig?
- Visszaaludtál? - röhög kintről.
- Nem. - mormogom. - Máris megyek!
Csak azért is fekszek még pár percig, majd beletörődve a sorsomba, felülök, és készülődni kezdek. Mivel a meleg tombol, ezért egy toppnál, és egy rövidnadrágnál döntök. Na meg persze a Converse cipőm. Azt semmikép nem hagyhatom itthon. Minimális smink, fésülködés és violá! Máris elviselhetően nézek ki. Lecsoszogok a lépcsőn, de sehol senki. A konyhaasztalon egy tányéron palacsinták sorakoznak, azonnal rávetem magam. Várjunk csak... Hogyhogy ezek túlélték Matt támadását? Általában amit talál, azt felfal. A kaja mellett egy üzenet vár.
"Örülök, hogy végre felkeltél. Siess, mert elkésel! Ja és hagytam neked palacsintát, nehogy éhen halj."
Először tényleg azt gondoltam, elájulok a meglepettségtől. Tényleg nem Matthew-re vall az ilyesmi. Aztán eszembe jut, hogy talán este programja lesz. Mindig akkor ilyen kedves, ha segítenem kell, nehogy lelepleződjön anyu előtt. Szuper! Egy gonddal több.
Bekapok pár falatot, majd elindulok az iskolába. Jenny most nem vár kint. A keddet mindig megússza, mert edzése megy. Kézilabdája van az első két órába, és a szülei elintézték, hogy ne keljen lemondania. Lemásolja az én jegyzeteimet (már ha használható), így nem marad le, és ez Miss Cotts-nak is megfelel. De jó lenne, ha én is vele járnék edzésre! Csak hát a sport nem az én műfajom...
***
Még nem érkeztek meg. A tanár, az előbb lépett de a töri terembe, de Thomas és Ronald nincs itt. Pontosan 2 perc 23 másodpercük van becsöngetésig. És Miss Cotts szigorúan veszi a késést, meg minden mást is. Az este hamar elaludtam, későn keltem reggel, mégis úgy érzem, hogy a szemem magától lecsukódik. A hideg padra hajtom a fejem, és pihenni próbálok. Már amennyire megy ebben a hangzavarban. A fejem is megfájdul tőlük! 2 perc... 2 borzalmasan hosszú perc után, végre síri csend lesz. Sóhajtok egy nagyot, de a megkönnyebbülés nem tart sokáig. Néznek, valaki egyfolytában rajtam legelteti a szemeit. Felkapom a fejem, és az ajtó irányába fordítom. A haja feketébb mint tegnap, a szemei sötétebbek. Kusza fürtökkel is irtó édes, olyan mintha az előbb kelt volna fel. Fekete, feszülős póló van rajta, ami alól kirajzolódnak az izmai, úgy érzem, meztelen. Az arcomba vér szökik, a gondolataim miatt. Lenézek a padra, és úgy is maradok, míg be nem csöngetnek. Ő nem próbálja álcázni, hogy engem néz.
- Rendben. A mai dupla órán kettesével szét lesztek osztva. Két hetetek lesz, egy project elkészítéséhez. Minden első ember húz egy nevet, azzal az osztálytársával fog dolgozni. A társa témát húz. - kezd bele Miss Cotts.
Istenem add, hogy ne Thomas-sal legyek! A szemem sarkából őt nézem. Nem nagyon érdekli ez az egész. Vagyis én ezt veszem észre. Ugyanis unottan nézi a tanárt, néha-néha rám pillant a jeges szemével.
- Miss Brooks! - szólít a tanár.
Jajj, milyen ciki! Mindenki észrevette, hogy az új srácot nézem. De ahogy körbekémlelek, látom, hogy senkit sem érdekel nagyon. Még is lehet szerencsés egy dupla töri, hajnalok hajnalán!
Benyúlok a kalapba. Nevet kell, hogy húzzak. Sokáig kevergetem, mielőtt kiválasztanék egyet. Kérlek, kérlek, kérlek add, hogy ne ő legyen! Izzadt tenyeremmel kihajtogatom a cetlit. Uhh, egy fokkal jobb...
- Kit húzott? - kérdez a tanárnő.
- Ronald Parker. - válaszolom.
Miss Cotts bólint, és Ronald-ra néz.
- Húzzon maguknak témát!
Nem sokat foglalkozik vele. Kiveszi azt, ami először a keze ügyébe akadt.
- Bicánzi Birodalom. - olvassa fel.
Nagy levegőt veszek, majd lassan kifújom. Mostantól kedd, a kedvenc napom. Történelemből csak egyetlen egy témakört értettem. A Bizánci Birodalmat.
A tanárnő tovább halad, míg a padtársam felém fordul.
- Ez egyszerű lesz. Sikerült kihúznom a legkönnyebbet. - vigyorog.
- Aha. - mosolygok vissza.
Nem nagyon érdekel ki kivel, mit csinál. Jenny-t felírtam. Ő Pete-vel lesz, és a honfoglalást kell elemezniük. Miss Cotts Thomast szólítja, mire felkapom a fejem.
- Adam White. - mondja rekedtes hangján.
Adam. A suli legmenőbb diákja. White is úgy kapja fel a fejét, mint ahogyan az előbb én tettem.
- Na ne! - morogja.
Thomas közönyös, rideg pillantást tesz felé. Farkasszemet néznek egymással, a levegő megfagy a tanteremben, senki sem mukkan meg. Még a tanárnő is megáll Thomas előtt. Végül Adam elfordul, és az egyik haverjával kezd cseverészni. És az élet fojtatódik.
- Mr. White, húzzon témát!
- A Római Birodalom, Bizánc előtt. - olvassa fel hangosan.
- Kitűnő! - a tanár mosolyogni szeretne, de vicsorgás csúfítja az arcát. - Dolgozhatnak négyen, együtt! Mit szólnak?
- Nem. - szögezi le Thomas.
A hangja halk, mégis fenyegető és sötét. Mindenki rá mered, beleértve engem is. Az arcom megbántott lehet, de nem érdekel. A fiú rám mered, és úgy beszél a tanárhoz :
- Ronald-dal dolgozom. White és Brooks pedig csinálhatja Bizáncról!
Ne! Csak azt ne! Már nem megbántott az arckifejezésem, inkább dühös.
- Mi?! - kérdezem felháborodottan. - Én húztam Ronaldot!
- Én viszont nem vagyok hajlandó mással dolgozni. - emeli meg a hangját.
- Elég! - szól bele a tanár. - Miss Brooks, Mr. White maguké Bizánc. Mr. Parker, Mr. Clark, a témájuk a Római Birodalom.
Tudtam. Utálom a törit, és utálom a tanárt! Ahogy Miss Cotts is engem. Sose voltam a kedvenc diákja, amit meg is értek. De ez akkor sem fair play. Csak azért mert újak, velük kivételeznek. Gyűlölöm Thomas Clark-ot! És a keddet is! Maradok a pénteknél...
Dühösen elkapom a fejem.
- Dupla órán a társaikkal beszélik meg az ötleteiket, és az időpontokat, hogy mikor találkoznak. - adja ki az ukázt a drágalátos tanárnő.
Mindenki rendezkedni kezd. Székek nyikorognak meg a parkettán, a hangzavar közepette. Én maradok a helyemen, és várom Adam-ot.
- Helló! - köszön pimasz mosollyal.
Hümmögök egy sziát, és előveszem a jegyzetfüzetem.
- Ötlet?
- Csak kímélj meg White! Nálam tanulunk... - kezdek vele, de félbeszakít.
- Mért nem nálam?
Mert nem szeretnék, én lenni a következő trófeád, a roskadó polcodon. - gondolom magamban.
- Csak. - adom az értelmes választ.
Vállat von, és a tollát rágcsálja.
- Szóval. Legyél nálunk holnap 17-kor. - firkantom le a címem.
- Ez akkor most randi? - kacsint felém.
- Álmodban. - dünnyögöm.
***
- Ez ugye nem komoly? - mered tágra nyílt szemmel Jenny.
Az ebédlőben ecsetelem neki a nap történéseit.
- De, de az. - sóhajtok. - És a legrosszabb benne az, hogy amúgy Ronaldot húztam.
Értetlenül mered rám.
- Most akkor Thomas vagy Ronald?
- Semelyik! - vágom rá.
- De ha muszáj lenne választanod? Ha ők lennének a Földön az utolsó hímneműek?
- Ronald. - motyogom gondolkodás nélkül.
- Úgy tudtam! - sikítozik.
Spagettinek kinéző valamit eszünk.
- Akkor most Adam-mal leszel együtt? Egy házban? -álmélkodik.
- Sajnos. - húzom el a szám.
- Ígérd meg, hogy nem engeded neki, hogy behálózzon!
- Dehogy hagyom! Ne nézz hülyének!
- Oké. - elégszik meg a válaszommal.
Már megint nincs itt. Ezek nem ebédelnek? Se Ronald, se Thomas. De még mindig érzem, hogy engem bámul. Azok után, hogy így lejáratott érdekelném? Nem, biztos, hogy nem. Akkor pedig az egyetlen magyarázat erre az, hogy megbolondultam. Jennifer-nek igaza volt, mint mindig...
***
A hazafelé vezető úton nem vagyok egyedül, ami bátorsággal tölt el. Előző nap, mintha követtek volna, de senkit nem láttam. Most nem érzek ilyet.
- Hát akkor szia! - köszön el tőlem Jenny.
- Pá!
Igazam volt. Otthon Matt levele fogad.
"Elmentem a haverjaimmal ma este. Fedezz kérlek! Lógok neked eggyel."
Felmegyek a szobámba, letusolok, és pizsibe öltözöm át. Leszaladok még egyszer a nappaliba.
- Jó éjt! - nyomok egy puszit anya arcára.
- Szia kincsem! - ölelget meg. - Matthew merre van?
- Ma velem alszik. Tudod, vihar. - motyogom.
Elmosolyodik. Még mindig azzal etetem, hogy félek a vihartól. Az ő kicsike, aranyos lánykája. Persze, hogy megesik rajtam a szíve. Ezt szerintem aputól örököltük. Nem tudnak nekünk nemet mondani. De ez a képességem kezd halványulni, ugyanis Miss Cotts, nem zavartatta magát.
Felszaladok, és bebújok a meleg takaróm alá. Lehunyom a szemem, és az ő csodaszép arcát vélem felfedezni. Azok a jeges kék szemek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése